2015. szeptember 30., szerda

De miért hazudunk mégis önmagunknak?


De miért is hazudunk önmagunknak?
 Miért beszéljük be magunknak azt, hogy ha megállunk, akkor nem fogunk hátrébb kerülni?
 A válasz ismét egyszerű: a kényelem az oka
Szeretjük az állandóságot, a megszokottat, amihez nem kell újra és újra alkalmazkodni, mert már tudjuk, hogy milyen – és őrizgetjük gondosan, még ha rossz is. Mert a legtöbb ember inkább hajlandó beletörődni a helyzetébe, mint hogy szembenézzen az ismeretlentől való félelmével, és változtasson az életén. A beletörődéshez pedig magyarázkodás szükséges. Aki megöli a vágyait – és ezáltal saját lelkét ítéli halálra –, annak meg kell magyaráznia mindezt másoknak is, de leginkább önmagának. 
Mert enélkül nem megy. Enélkül nem tudnának szembenézni azzal az óriási fájdalommal, ami önmaguk feladását jelenti.
Ezért hazudjuk azt, hogy amit ma félreteszünk, azt egyszer majd megcsináljuk, pedig ez a legritkább esetben történik csak meg. Ezért hazudjuk azt, hogy amikor nagy gáz van, és elveszítjük az egészségünket, vagy törést szenved egy emberi kapcsolatunk, akkor a gyors „tűzoltás” elég lesz, majd utána mindent folytathatunk ugyanúgy. És ezért hisszük azt, hogy ha bármit is szeretnénk elérni, azért nem kell minden egyes nap tennünk valamit.


„Te késlekedhetsz, de az idő nem fog.”

Benjamin Franklin


És még egy záró gondolat, amit nagyon fontos a helyére tenni: a haladás nem mindig előrejutást jelent. Tudom, ez ismét egy furcsán hangzó paradoxonnak tűnik, de elmagyarázom. Nem fogsz tudni mindig előrejutni, és ha ezt görcsösen próbálod, akkor előbb-utóbb felemészted az összes energiádat, és végleg lemondhatsz az álmaidról. A haladás olykor kívülről nem látható. A világegyetem az egyensúlyra törekszik: ahhoz, hogy előbbre juthass, képesnek kell lenned egy helyben is állni úgy, hogy közben mégis haladsz. Én ezt hívom tudatos egyensúlynak.
Megpróbálhatod az alvás megvonása árán hatékonyabbá tenni önmagad, de ez csak néhány hétig, vagy esetleg évig fog menni. Utána összeomlik a szervezeted. Hidd el, tapasztalatból mondom. Vagy megpróbálhatsz folyamatosan addig gyakorolni egyetlen mozdulatot, amíg az tökéletessé nem válik, de a központi idegrendszered kapacitása egy idő után telítődik, és ha nem pihensz, vagy nem változtatsz picit, akkor a fejlődésed hamar platóra fog jutni. És megpróbálhatsz valakit azonnal leszoktatni egy rossz szokásáról, vagy meggyőzni őt az igazadról, de ha nem hagysz időt neki, akkor a hirtelen támadásaid csak újabb és újabb konfliktushelyzeteket fognak generálni. Ezek a példák talán számodra sem ismeretlenek…

A haladáshoz a tudatos pihentetés is hozzátartozik. És ez az az egyensúly, melynek megtalálása életünk egyik legnagyobb feladata. Úgy haladj, hogy nem várakozol, és úgy állj meg, hogy közben haladsz. Ha ezt megtanulod, akkor nem lesz olyan cél, amit ne lennél képes elérni, mert sem nem halogatsz, sem nem görcsölsz azon, hogy miért nem érkeztél még meg.



Ne keresd az állandóságot, mert az mindig csak illúzió. Keresd a változást, és tanuld meg észrevenni azt mindenben: a fejlődésedben is, és a tétlenségedben is. Mert a tétlenség is változást hoz, csak általában nem olyat, mint szeretnéd. 


Van egy kínai mondás, mely így szól: „A tanulás olyan, mint árral szemben evezni; ha nem haladsz előre, akkor visszasodor az ár.



És az élet is ilyen. Amikor nem haladsz a céljaid felé, akkor távolodsz tőlük.



Nincsenek megjegyzések: